2018. február 18., vasárnap

Gömöri Gézára emlékezünk

Grünbaum Géza néven 1921. szeptember 19-én született Dobsinán, bár valójában budapestinek (újpestinek) vallhatja magát. Zsidónak született, így a munkaszolgálat és a koncentrációs tábor is belekerült élettörténetébe. A háború után új életet kezdett, nevét 1945-ben magyarosította. Első feleségével még a háború előtt eljegyezték egymást, lányuk 1947-ben született.
Gömöri Géza 1948-ban könyvelői szakképesítést szerzett, s innentől a könyvvitel- és számvitel révén haladt felfelé a munkahelyi ranglétrán. Magas állami kitüntetésekben is részesült. A Fővárosi Gázművektől felső vezetőként ment nyugdíjba. Özvegyemberként újra társat talált.
Ifjúkorában keramikusnak tanult, később szabadidejében szívesen festett és fafaragásokat készített.
Az íráselemzéssel 1964-ben találkozott először, amikor nővérét látogatta meg New Yorkban. Ott mindjárt megvásárolta Románné Goldzieher Klára egyik angol nyelvű könyvét. Angol és német nyelvtudással felvértezve bővítette grafológiai ismereteit, és egyre inkább elkötelezettje lett itthon a grafológiának. Gömöri Géza érdemei elévülhetetlenek a grafológia hazai elismertetésében, annak legalizálásában, a grafológusok szakmai, szervezeti életének a 80-as években zajló megújításában.
A MÍT újraalapítójaként, a közelmúltban is aktívan jelen volt a szervezet életében. 2013-ban elismerésként megkapta a MÍT tiszteletbeli tagja címet. A társaság rangidőse életének 97. esztendejében 2018. január 24-én hunyt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése