2017. október 28., szombat

75 éve született Végvári Valéria

Végvári Valéria 1942. október 28-án született Mosonmagyaróváron. Már kisgyermekkorában érdekelte a kézírás. Később írásmintákat gyűjtött és a fellelhető szakkönyveket tanulmányozta. Emellett tanítványa lett Rákosné Ács Klárának is.
Ún. intuitív grafológusként a klasszikus grafológiát alaposan ismerte, melyet pszichológiai és klinikai alapismeretekkel egészített ki.
A 70-es évek közepétől már grafológusként ténykedett, a grafológia huszadik századvégi feléledésekor bekapcsolódott a hazai grafológiai életbe. A 90-es évektől ismereteit már tanítványoknak adta át. 1994-ben igazságügyi grafológus szakértő lett. Foglalkozott grafológiára alapozott személyiségfejlesztéssel is.
Munkásságának kiemelt területe a betegek kézírásának vizsgálata, a betegségek írásjeleinek felkutatása volt. E terület ismerőjeként A mai magyar grafológia c. könyv Patografológia fejezetét ő dolgozta ki (1993).
Nem vágyott a média figyelmére, az íráselemzés népszerűsítésében mégis részt vállalt, több lapban volt grafológiai rovata. Ennek révén gyűlt össze önálló művének anyaga. A kézírás grafikai önarckép című könyvét 2000-ben még kézbe vehette, ám azon év szeptemberében 57 éves korában elhunyt. Már csak múlt időben beszélhetünk róla. Ám az évforduló alkalmából a Grafológia folyóiratban W. Barna Erika emlékezik Valikára, közreadott összeállításával méltatja néhai kollégája tudását és emberségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése