2016. szeptember 19., hétfő

Schwiedland tanulmánya a grafológiáról

Az első kiadás címlapja
Eugen Schwiedland még csak húszesztendős lehetett, és a bécsi egyetemen tanult jogot, amikor 1883-ban, Berlinben, a Schorer Kiadónál megjelent Die Graphologie című munkája. Alcíme: Geschichte, Theorie und Begründung der Handschriftendeutung. A címlappal együtt is csak 52 oldalas, német nyelvű, gótbetűs kötete főként elméleti jellegű fejtegetéseket tartalmaz néhány írásmintája inkább csak illusztráció. A grafológiatörténeti részben az előfutárok között megemlíti Baldo, Goethe, Lavater, George Sand nevét is, de elsősorban Michon és Henze munkásságára hivatkozik. Kifejti azt is, hogy az emberi kifejező mozgások az egyén bizonyos tulajdonságait tükrözik, s ezek közül az írásnak nyoma marad, mely elemzésre később is alkalmas. Nagyon érdekesek kultúrtörténeti és pszichológiai fejtegetései is.
Jegyezzük meg, hogy mire Eugen Schwiedland 1887-ben jogi doktorátusát megszerezte, a grafológiával foglalkozó műve már harmadik kiadásánál tartott.
Az eredeti könyvecske digitalizálva elérhető. Magyar nyelven is megjelent a közelmúltban a Grafológia folyóirat 200. számához kapcsolódva. (Eugen Schwiedland: A grafológia – A kézírás értelmezésének története, elmélete és alapjai. Új Alaplap Kiadói Kft. Budapest, 2014)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése