2016. május 21., szombat

120 éve született Bánáti Fischer Árpád

dr. Bánáti Árpád 1971-ben
Fischer Árpád 1896 májusában született (a napja 21. ill. 22. a különböző forrásokban). Szülővárosa pedig az a (mai nevén) Nagybecskerek, mely egyben Bánát központja is. Innen indult, tanult Kolozsváron, Budapesten, majd Pécsett kapta meg fogorvosi diplomáját 1924-ben. Hamarosan már Budapesten praktizált.
Hogy nevében mikor lett ténylegesen Bánáti, nem tudni. Az bizonyos, hogy a MÍT megalakulásakor dr. Fischer Árpádként került a névsorba, és jegyzői tisztséget vállalt.
Legismertebb műve a Bánáti Fischer Árpád néven publikált Lélek és írás 1939-ben jelent meg. A „Képes grafológia” alcímű fizikailag nagy formátumú (közel A/3-mas) kiadványát így hirdette: „Népszerű bevezetés a modern tudományos íráselemzésbe”. Ő a Bánáti-féle névaláírás-teszt megalkotója is.
Irodalmi alkotásai (versek, drámák) mellett „ideológiai” ténykedésének nyomai is fellelhetők. A zsidóság kereszténnyé válását szorgalmazta kiadványokban és egy szervezet tagjaként is.
A háborút túlélte és, 1946-ban még grafológiai tanfolyamot vezethetett, a következő évben még rádióműsorban beszélhetett a grafológiáról. 84 évesen 1980 nyarán hunyt el.

1 megjegyzés:

  1. Karácsonyra kaptam meg a "Lélek és írás" c. könyvet, nagyon tetszik, új ismeretek, szemléltető ábrákkal, képekkel.
    Grafológus ismerőseimnek fogom ajánlani. Köszönet érte!!!

    VálaszTörlés