2015. május 18., hétfő

Ki volt Ania Teillard?


Anja Mendelssohn
1930-ban
Anja von Mendelssohn 1889-ben született Észtországban. Az apja ott egyetemi professzor volt. Még gyermekkorában költözött családjával elhunyt apja hazájába, Németországba. Anja színésznőként kezdte felnőtt életét, majd írásba fogott. Húszéves korában jelent meg első regénye. Az első grafológiai témájú könyvét még testvérbátyjával, Georg Mendelssohnnal (1886–1955) együtt készítették. A következő német nyelvű „Írás és lélek – Út a tudattalanba” c. könyv borítóján az Anja Mendelssohn név szerepel. Az 1948-ban franciául megjelenő „A lélek és az írás” könyvét már Ania Teillard néven publikálta. Szép kort ért meg: 88 évesen hunyt el, 1978. január 17-én Párizsban.
Tanáraként gyakran említik Ludwig Klagest. Kapcsolatot tartott Max Pulverrel, Robert Saudekkel és Jules Crépieux-Jaminnel is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése