2015. február 23., hétfő

Madzsarné Jászi Alice és a grafológia


Madzsarné Jászi Alice
Jászi Alice 1877 májusában született Nagykárolyban. Apja orvos volt, és az ő férje is orvosként végzett.
Dr. Madzsar József és ifjú felesége a századelőn költöztek Budapestre, egy lányuk született. Madzsar Alice a magyar gyógytorna és mozgásművészet meghatározó alakja lett. Mindezek mellett komolyan foglalkozott a grafológiával is. Jelentős írásminta-gyűjteménye volt, előadásokat tartott a grafológiáról és oktatta is azt. Több e témába illő publikációja is megjelent az 1920-as években. Mindezt Románné Goldzieher Klára méltatása is alátámasztja.
Madzsarné Jászi Alice 1935 nyarán hunyt el. Írásminta gyűjteményének a háborúban nyoma veszett, néhány szakcikke még fellelhető. Az utóbbi években többen foglalkoztak személyével, egy könyv is megjelent róla. A Grafológia folyóirat most megjelenő számában dédunokája, Repiszky Tamás mesél róla.

2015. február 16., hétfő

Dolch Erzsébet: A gyakorlati grafológia elvei


Dolch Erzsébet „A gyakorlati grafológia elvei” című tanulmánya 1936-ban jelent meg Közlemények a Ferencz József-Tudományegyetem Pedagógiai-Lélektani Intézetéből sorozat 7. számú kiadványaként. 
Mivel Románné Goldzieher Klára egyes források alapján már a Magyar Pszichológia Szemle 1935. 1-2. számában bemutatta, így a tanulmány elkészülte korábbra tehető.
A szerző a grafológia népszerűsítését célzó összefoglaló munkájának előszavában írja: „Jelen kis füzetem betekintést akar nyújtani a grafológia tudományába. …Munkám megírásában Biró József: A modern grafológia c. könyve lebegett szemem előtt, amely a legkimerítőbb s egyben egyedülálló a magyar szakkönyvek között. … Biró egész munkáján végighúzódik a klagesi formanívó elmélet, s ezért a legteljesebb és egyúttal szigorúan tudományos munka.”
A csupán füzetnyi terjedelmű tanulmány aligha kerülhet a hazai grafológia alapművei közé, pedig érdekes adalék a huszadik század elejének grafológia-történetéhez. Kis terjedelme miatt egy másik művel társítva jelent meg 2000-ben. S mivel az újabb kiadásából néhány jelentéktelennek tűnő részlet kimaradt, érdemes fellapozni az első kiadást, melyből megtudjuk, hogy 1936. március havában írta az előszavát. A felhasznált szakkönyvek jegyzékét sem közli az újabb kiadás.

2015. február 9., hétfő

Dolch Erzsébet és a grafológia


Dolch Erzsébet
1937-ben
Dolch Erzsébet (1906-2002) neve nem ismeretlen a grafológiával foglalkozók körében, hiszen e tárgykörben a múlt század első felében megjelent tanulmányát 2000-ben egy szegedi könyvkiadó újra kiadta, ugyan egy másik szerző művéhez társítva. 
Dolch (később Dombrádi) Erzsébet pedagógus volt, egész életét a tanításnak szentelte. Kassán született 1906 januárjában, s már nagylányként került Szegedre, ahol a tanítóképzőre járt, és ún. áthallgató volt, azaz egyúttal egyetemre is járt. Oklevelének megszerzését követően gyakornok lett, és a pszichológiai ismeretekbe mélyedve találkozhatott a grafológiával. 1936-ban egy reformiskolában kezdett ténykedni. Ugyanebben az esztendőben a szegedi egyetem pedagógiai-lélektani intézetének közleményei sorában publikálta „A gyakorlati grafológia elvei” című tanulmányát. Két évvel később Dolch Erzsébet doktori értekezése került már e közlemények sorába. Ezt követően különböző városokban leánypolgári és tanítóképző intézetekben oktatott. Végül Kiskunfélegyházán tanított bő két évtizeden át. Nyugdíjba vonulása után, 1970-ben visszaköltözött Szegedre. 2002-ben még a 92. születésnapján felkereshették tanítványai.

2015. február 3., kedd

Váczi Klára és a grafológia

Váczi Klára 1992-ben
Ma 95 éve született Váczi Klára (1920-2007) Nagyszalontán. Jól rajzolt, grafikusi végzettséget szerzett és dekoratőrként, tervezőként ténykedett. Már a rendszerváltás előtt foglalkozott a spiritualitás vagy ezoterika körébe sorolható ténykedésekkel. A numerológia és a Tarot avatott ismerője lett. 
Mindemellett mégis elsősorban grafológus volt, ún. intuitív grafológus. S bár már régóta gyakorolta, 72 évesen adatott meg számára, hogy hivatalosan vizsgázzon grafológiából. A 90-es évek elejétől, amíg egészsége engedte, aktív részese volt a hazai grafológiai életnek. Klára néninek jelentős könyvtára volt és sok tanítványa. A Szellemi Búvárok Egyesületének és a Magyar Írástanulmányi Társaságnak is tagja volt. Mire 2007 decemberében a MÍT Örökös Tagjává választását az elnökség elfogadta, "Klári néni" már néhány napja az öröklétbe költözött. Lexikonszerű ismertető itt található róla.